Karambolozott egy metrópótló busz Kispesten
A hírek szerint három ember sérült meg. Az M3-as pótlóbuszok egyelőre terelve közlekednek.
A hírek szerint három ember sérült meg. Az M3-as pótlóbuszok egyelőre terelve közlekednek.
A Nagykőrösi úton történt a baleset, a kerékpáros a busz alá került, mentők vitték el.
Egy XIX. kerületi társasház egyik lakásában kapott szén-monoxid-mérgezést öt ember vasárnap.
Egy motorszerelő-műhely gyulladt ki Kispesten, az oltást megkezdő civilek közül többen megsérültek.
Kiraboltak egy XIX. kerületi dohányboltot Budapesten. A rendőrség még keresi a támadót, fotót tettek közzé róla.
Gáz-riasztófegyverrel lövöldöztek a XIX. kerületben szerdán, a rendőrség két budapesti férfi ellen indított eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság gyanúja miatt – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság csütörtökön.
Összedőlt egy híd alá felépített állvány Budapest XIX. kerületében szombaton, a magasban ragadt munkást a tűzoltóknak kellett lehoznia.
Kigyulladt egy lakás a főváros XIX. kerületében, a Csokonai utcában.
Csütörtökre virradó éjszaka tűz keletkezett egy kispesti lakásban, a lakót súlyos sérülésekkel vitték kórházba - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Szén-monoxid-mérgezést szenvedett négy ember Budapest XIX. kerületében csütörtök este – közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
Hivatalosan is Atatürk nevét viseli egy nemrég elkészült kispesti közpark, miután a XIX. kerületi képviselő-testület keddi rendkívüli ülésén hatályon kívül helyezte az elnevezésre vonatkozó másik határozatot.
Görögök és örmények tiltakozása mellett avatták fel Kispesten Kemal Atatürk nagy vihart kavart szobrát a róla elnevezett parkban. Gajda Péter polgármester döntése nyomán egyelőre marad a szobor és az Atatürk park név, de a közgyűlés kedden még máshogy dönthet.
Abszurd jogi helyzet állt elő Kispesten az önkormányzat döntése nyomán: a Kemal Atatürkről elnevezni kívánt térrel kapcsolatban immár két érvényes határozat is létezik: az egyik szerint maradna az Atatürk név, a másik arról szólna, hívják Pendiknek a teret.
Kínos helyzetbe kerülhet a kispesti önkormányzat a Kemal Atatürk tér és emlékmű miatt, amit a héten avatnak fel. Bár a szobor már elkészült és az avatóünnepségre meghívták az isztambuli testvérkerület képviselőit, az átnevezést eredetileg javasló fideszes képviselő állítólag felülvizsgálná a korábbi döntést.
A balesetben egy távközlési oszlop is megrongálódott.
Négy gyerek sérült meg egy balesetben, amikor összeütközött két autó a főváros XIX. kerületében – közölte a rendőrség kedd este.
Életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba azt a gyalogost, akit csütörtök délelőtt gázoltak el Budapesten, a XIX. kerületben. A sofőr nem állt meg segíteni, hanem a gázra lépett. Később elkapták.
Több őz maradványait találták meg pénteken zsákokban a XIX. kerület egy elhagyatott, bokros területén - közölte a XIX. kerületi Hunyadi polgárőrség elnöke az MTI-vel.
Egy kerékpáros gyereket gázolhattak el a XIX. kerületi József Attila utcában.
Életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba azt a nőt, aki szerdára virradó hajnalban zuhant le egy 9. emeleti lakásból a főváros XIX. kerületében.